Home » Egyéb » Nyugdíj megtakarítások

Nyugdíj megtakarítások

nyugdij-megtakaritasTöbbször is hallottam már azt, hogy a nyugdíj megtakarításokat támogatja az állam, de nem volt időm komolyabban foglalkozni a témával. Most azonban nyári szabadságomat töltve utána tudtam olvasni kicsit a dolognak. Kiderült, hogy nem konkrét állami támogatásról van szó, hanem adókedvezményről, melyet nekünk kell kérvényezni, nem jár alanyi jogon. Ha igénybe szeretnénk venni, akkor az adóbevallásban kell igényelni minden évben. Jó tudni, hogy mértéke a különböző nyugdíj megtakarítási formákban eltér, így érdemes tájékozódni ezekről. Az mindegyikre igaz, hogy a befizettet díjak 20%-át lehet visszaigényelni minden évben, a felső határ azonban nem azonos. A legjobban az jár visszaigénylés szempontjából, akinek nyugdíjbiztosítása van, hiszen annál akár százharminc ezer forintot is módunkban áll visszaigényelni. Ez a legmagasabb összeg, a másik két nyugdíj megtakarítási formánál ennél kevesebb összeg kerülhet számlánkra. Az adókedvezményért szerencsére nem sok feltételnek kell megfelelni, így a legtöbb ember számára elérhető a lehetőség.

Leave a Reply